Mocsári teknős
A mocsári teknőst szerte Európában visszaszorítja a gyorsan terjeszkedő vetélytársa, a vörösfülű ékszerteknős. Állományát csökkenti a vizes élőhelyek szennyezése és pusztulása is. A kifejlett példányokat páncéljuk védi, de a kicsinyeket és a tojásokat sokszor felfalják a ragadozók.
A magyarországi teknősállomány egyelőre stabil, de elkezdték felmérését, hogy adott esetben hatékonyan védhessék. Mint minden kétéltű és hüllő, Magyarországon ez a faj is védett, eszmei értéke 50 000 forint.
A faj ovális, hátrafelé szélesedő, legfeljebb 20 centiméter hosszú hátpáncélja és bőre zöldes- vagy barnásfekete, amit sárga vagy sárgásfehér pettyek és/vagy csíkok tarkítanak. A világosbarna haspáncélt gyakran sötét foltok tarkítják – a hímeké homorú, a nőstényeké lapos. A pajzsoknak szegélye olykor fekete. Hátpáncélján (a fiatalabb egyedeket kivéve) nincs taraj. A hímek szivárványhártyája vörösesbarna vagy narancsszínű, a nőstényeké fehér vagy sárgás.
Európai vidra
Nyugat-Európától Északkelet-Szibériáig és Koreáig, Kis-Ázsiában, a Himalája régiójában, Dél-Indiában, Kínába n, Japánban, Indokínában,Szumátrán, Jáván és Északnyugat-Afrikában él.Általában az édesvizek környékén él, Nyugat-Európában és Skandináviában a tengeröblökben, Dél- Délkelet-Ázsiában a mangrove-mocsarakban, a bizonytalan helyzetű közel-keleti állomány (fél)sós mocsarakban is megtalálható.Magányosan él. A párzási időszak és a kölykeit vezető nőstény kivételével. Nem alszik téli álmot. Vackát víz fölé hajló fák tövében, maga ásta kotorékban készíti, de olykor megtelepszik vízparthoz közeli borzvárban, nádasban is. A kotorék bejárata a víz alatt is nyílhat, de ez a vélekedésekkel ellentétben nem általános.Kitüntetett párzási időszak általában nincs, a környezeti feltételek miatt előfordul szezonalítás, a kölykök születése ilyenkor a táplálékban bővebb időszakhoz kötődik. A nőstény 62 napi vemhesség után 1-4 (5), leggyakrabban 2 kölyköt hoz világra. A kölykét 3 hónapig szoptatja, de jelentős ideig, esetleg több mint egy évig együtt maradhatnak. 2-3 éves korukban válnak ivaréretté. A nőstény esetleg csak két évenként nevel kölykö(ke)t. A hím nem vesz részt a köly(k)ök felnevelésében. Potenciális életkora tíz év felett van, de természetes élőhelyein ennél jóval kisebb a várható élettartama.
Hiúz
A hiúzok testhossza 1 m körül mozog, további 15-25 cm-t tesz ki az állat farka. Marmagassága átlagosan 70 cm. Pettyes bundája és sajátságos szakálla mellett egyik feltűnő jellegzetessége a fülek hegyén viselt szőrbojt (pamacs), amelyet a régebbi időkben fülpamatnak is neveztek. Hallása, tapintása fejlett. Hosszú végtagjai és izmos teste még a mély hóban is lehetővé teszi, hogy egyetlen, 3-4 m-es ugrással támadja meg áldozatát. Erős, éles karmú mancsa a sikeres zsákmányfogást segíti.A kárpáti hiúz Magyarországon a fokozottan védett fajok közé tartozik, mindemellett újabban betelepülési hullám tapasztalható az Északi-Kárpátok felől. Az őstörténeti korokban a hiúz a Brit-szigeteken is honos volt. Feltételezhető, hogy a vadászok már a kőkorszak elején kiirtották.
Tompa folyamkagyló
A tompa folyamkagyló korábban gyakori volt Európában, de a vízszennyeződés következtében erősen megfogyatkozott.A tompa folyamkagyló teknője elliptikus vagy tojás alakú, hosszúsága 5 - 9 centiméter, szélessége 3 - 4,5 centiméter. A teknő mindkét végén csaknem egyformán lekerekített. A búb alig emelkedik ki, gyakran erősen lepusztult felületű. A teknő héja vastag, feketésbarna vagy fekete. Belső felületét csillogó gyöngyházréteg borítja.A tompa folyamkagyló, élősködő lárvák, úgynevezett glochidiák útján szaporodik. Ezek petékből fejlődnek a kagyló kopoltyúlemezei között, és a kivezető nyíláson keresztül lökődnek ki a vízbe. Ekkor már két teknőkezdeménnyel rendelkeznek, rajtuk egy-egy hosszú horog van. Ezek segítségével szilárdan a halak bőréhez, főleg azok kopoltyúihoz rögzülnek, és egy ideig a hal testszövetével táplálkoznak. Később leválnak, és önálló életre képes, apró kagylókká alakulnak.
Békászó sas
Testhossza 60–65 centiméter, szárnyfesztávolsága pedig 135–160 centiméteres, testtömege 1100–2000 gramm közötti. A legkisebb faj az Aquila nemből, de így is nagyobb, mint egy egerészölyv. A két nem egyforma, azonban a tojók nagyobbak. Teljes felnőtt tollazatát 3 éves korban éri el. A vadon élő békászó sas átlagéletkora nem meghatározott, de a maximumot 26 évre becsülik.Természetes élőhelye a rétekkel szomszédos erdők. Északon (Németország, Lengyelország, a Baltikum és Oroszország) nagyrészt nedves síkságain lomhullató és vegyes erdőket részesít előnyben, melyek mocsarakkal és nedves rétekkel szomszédosak. Közép-Európában leginkább Magyarország és Szlovákia területén többnyire dombokon, hegyeken lévő lombhullató erdőkben fészkel, míg Romániában 300-1600 méter magasságban, valamint Bulgáriában 1400 m magasságokban él.Eszmei értéke 1 000 000 Ft.
Bakcsó
A kifejlett bakcsó tollazata alapvetően fekete-fehér. Csőre, feje teteje és háta fekete, szárnytollai szürkések, arca, nyaka és hasoldala fehér. Szeme vörös. Halványzöld lába a párzási időszakban sárgás vagy vöröses színűvé válik, hasonlóan arcbőréhez. Bóbitája néhány hosszú, fehér tollból áll. A fiatal példányok sötétbarna rejtőszínűek vajszínű pettyekkel, és olykor összekeverhetőek a hasonló méretű, összességében világosabb színezetű és csíkosbölömbikával.A bakcsó a kisebb termetű gémfélék közé tartozik, ráadásul jellegzetes gubbasztó testtartása miatt még valós méreténél is kisebbnek tűnik. Hossza 58-65 centiméter, szárnyfesztávolsága 105-112 centiméter, tömege 500-800 gramm. A nemek hasonlóak.A gémfélék többségéhez hasonlóan költőtelepeket alkot, elsősorban a nádasban, fűzbokrokban, ártéri fákon. A kolóniákban olykor más gémfélék is előfordulnak. A telepen belül minden hímnek megvan a maga territóriuma, amit látványosan védelmez a betolakodókkal szemben: leszegi a fejét és felborzolja nyakán, hátán és a mellén a tollait, közben rövid kiáltásokat hallat. A partnert viszont csőrfenéssel és jelképes tollápolással üdvözli.
Nyugati földikutya
Közép- és Délkelet-Európa sztyepprétjein, vagy az ezek helyén kialakult mezőkön, külterjes mezőgazdasági területeken fordul elő. A Kárpát-medencében előfordul az Alföldön (pl. Hajdúság, Észak-Bácska, Kunpeszér) és az Erdélyi-medencében.Patkánynagyságú, hengeres testalkatú rágcsáló, hossza 15–24 cm. A föld alatti életmódhoz alkalmazkodva fülkagylói nincsenek, szemeit bőr borítja, így legfeljebb csak a fény/sötét megkülönböztetésére alkalmasak. Nincsen farka, és nincsenek erőteljes ásólábai, mint a vakondnak, a föld alatti járatait inkább a fejével túrja. Bundájának színe a többé-kevésbé a helyi talaj színéhez hasonló. Tömege mintegy 250 gramm.Maga ásta földalatti járatokban él, a felszínre csak nagyon ritkán és rövid időre jön fel. Járatait is túrásait nehéz a vakondtúrásoktól megkülönböztetni. Növényevő, föld alatti gyökereket, gumókat, hagymákat fogyaszt. Évtizedekkel ezelőtt még mezőgazdasági kártevő volt pl. a makói hagymaföldeken, de kárpát-medencei állományai ma már felmorzsolódtak, lecsökkentek, és a teljes kihalás közelébe sodródtak. Erősen territoriális állat, a párzás és szaporodás időszakán kívül magányosan él. Az állatok föld alatti hangjelzésekkel kommunikálnak a szomszédos járatok lakóival. Szaporodási ciklusáról nincs adat, 1-3 utódot hoz a nőstény a világra.Eszmei értéke 500.000Ft
Jegesmedve
A jegesmedve elterjedési területe az Északi-sarkvidék jégmezőinek déli része. A legtöbb jegesmedve szinte sohasem teszi a lábát igazi szárazföldre, többségük egész életét a sarkvidék befagyott vizein, a lassan sodródó jégmezőkön tölti. Csak a párzásnál mennek stabil helyre.
A jegesmedve szinte állandóan vándorúton van, s emiatt még saját territóriumot sem tart. Ezen nem is csodálkozhatunk, hiszen a jégmezők nemigen szolgálnak bőséges táplálékkal, és viszonylag nagy utat kell megtenniük az állatoknak ahhoz, hogy napi táplálékukat beszerezzék.Zsákmány után kutatva akár napi 70 km-es távolságot is megtesznek. Míg sok más medvefaj étrendjén igen jelentős a növényi eredetű táplálékok szerepe, a jegesmedve csak a sarki nyár hónapjaiban fogyaszt egy kevés zuzmót,mohát vagy bogyót, de azt is csupán étrendi kiegészítésként. Táplálékának zöme állati eredetű, s mivel a sarkvidék zord körülményei közt nemigen válogathat, szinte mindent megeszik. Ez a hatalmas, talán lomhának tűnő állat nagy ügyességgel halászik, ha pedig vadászik, kitartóan üldözi zsákmányát. A hal mellett egyik kedvenc táplálékát a fókák képezik, de olykor madarakat és rénszarvasokat is zsákmányul ejt, sőt a dögöt sem veti meg. A jegesmedve egyébként az északi sarkvidék jégmezőinek csúcsragadozója, természetes ellensége jóformán nincsen. A kardszárnyú delfinen, a nagy ámbrásceten és a grönlandi cápán kívül talán csak a rozmárok hatalmas agyarai jelentenek számára veszedelmet, rozmár azonban legfeljebb csak akkor támad jegesmedvére, ha a fiatal rozmárokat védi. A jegesmedvék kitűnő úszók. Úszás közben akár a tíz kilométeres sebességet is elérhetik. Fejjel előre ugranak bele a vízbe, mint a kutyák, és úszás közben a kutyaúszáshoz hasonlóan csak mellső lábukat használják, hátsó lábukat maguk után húzzák. Nyitott szemmel merülnek a víz alá, s ott akár két percig is kibírják levegővétel nélkül.
Szaglásuk igen kifinomult, a fóka szagát 1,5 km távolságról is megérzik, 1 m-es hó alatt is. Akár 40 km/óra sebességgel is tudnak futni, és hosszabb ideig 3-6,5 km/óra átlagsebességgel haladni.A jegesmedve igen jól alkalmazkodott az északi sarkvidék hidegéhez. Bundája olyan jól szigetel, hogy a jegesmedve gyakorlatilag nem veszít hőt az orrának felületét leszámítva, hőkamerával majdnem észrevehetetlen a hideg tájban. Ez okozza azonban sebezhetőségét is, meleg időben sem képes hőt leadni és már viszonylag alacsony hőmérsékleten is hőgutát kap. A hőszigetelésben nemcsak vastag bundájának jut kiemelkedő szerep, hanem a bőr alatti zsírrétegnek is, amely egy-egy bőséges időszakot követően több cm vastag is lehet.
Orrszarvúfélék
Az orrszarvúfélék vagy régies kifejezéssel rinocéroszoköt ma élő nagy testű, afrikai vagy ázsiai páratlanujjú patás fajt tömörítő rendszertani család.
A növényevő orrszarvúk jellemzője a nagy méret, a homlok közepén fejlődő egy vagy két kisebb-nagyobb szarúképződmény („szarv”), a 1,5 – 5 centiméteres vastagságú, kemény bőr valamint a kiváló hallással és szaglással párosuló viszonylag gyenge látás. Elsősorban ez utóbbi tulajdonságuknak tudható be agresszív viselkedésük – az indiai orrszarvú például több emberrel végez évente Nepálbanés Indiában, mint a tigrisek vagy a leopárdok.
Az egyedek átlagosan 40 évig élnek, és meglehetősen lassan szaporodnak. Emiatt az összes fajt – főleg a jávai és a szumátrai orrszarvút és különösen a vadon valószínűleg kihalt északi szélesszájú orrszarvút – súlyos veszély fenyegeti, mivel élőhelyük pusztul, és sok helyen a presztízsjavak közé sorolt, gyógyító erejűnek gondolt szarvaik miatt a mai napig illegálisan vadásszák őket.
